„Hajtsunk fejet a forradalom hősei előtt!”

2018-10-25web760.jpg

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt emlékező közösség!

Ma az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésére emlékezünk, tesszük ezt nemcsak Felvidéken, Dunaszerdahelyen a Csallóköz központjában, hanem szerte a világon s majdnem minden magyar településen a Kárpát-medencében, és számos helyen a nagyvilágban. Ennek az ünnepnek is méltó helye van a nemzeti ünnepeink sorában, hiszen büszkék lehetünk az 1956-os fiatalokra, az értelmiségiekre, a munkásokra, akik megelégelve saját vezetőik részéről az elnyomást, a megaláztatást, megelégelve a rettegést, elveszítve a jövőbe vetett hitüket és a reményt, összefogtak, hogy lerázzák magáról azt az igát, amelyet az egyenjogúságot és társadalmi igazságosságot hirdető, ugyanakkor tetteiben homlokegyenest cselekvő államhatalom testesített meg.

Ez a tömegmozgalom népfelkelésben, majd forradalomban csúcsosodott ki. A reformerek a meglevő rendszert emberközelivé akarták tenni, hogy valódi egyenjogúság és társadalmi igazságosság legyen Magyarországon, ahol nem kell rettegni, hogy másnap az állambiztonságiak bekopognak, és elviszik a család egyik, vagy másik tagját, s az otthonmaradottak rettegtek, hogy szerettüket, vagy szeretteiket viszontlátják-e valaha. A forradalom, a szovjet csapatok bevonulásával és ennek leverésére tett lépések miatt vált szabadságharccá, amikor is a fegyvert fogott emberek akarták megvédeni hazájukat a megszállókkal szemben.

Az elmondottakat, úgy a jelenlevők többsége, mind jómagam is nehezen tudjuk átérezni, hiszen ebben az időszakban nem éltünk, ma pedig már egészen más a társadalmi légkör, még akkor is, ha életünk egy részét 1989 előtt éltük is meg, a fiatalok pedig már sem az 50-es éveket, de még a nyolcvanas éveket is nehezen értik meg.

Ezért is szükségesek a nemzetünk nagy pillanatairól való megemlékezés, hogy fiataljaink legyenek büszkék elődeikre, legyenek számukra példaképek, hogy bármilyen reménytelen is lehet egy nemzetnek a sorsa, mégis van kiút, mégis van remény, hiszen jó példák a történelemből mutatnak számunkra utat.

1956 kapcsán nemcsak a dicső forradalomra és szabadságharcra emlékezünk, hanem a forradalom leverésére is, a megtorlás időszakára, a sok áldozatra, akik életüket vesztették a szabadságért való harcokban, a százezrekre, akik elhagyták hazájukat, hogy egy szabad világban élhessenek, a sok mártírra és meghurcolt magyarra, akiket a szovjet segítségével hatalomra kerülők börtönöztek be, vagy végeztek ki. Több ezer nő, férfi és éppenhogycsak nagykorúságát betöltő fiatalon hajtották végre a halálos ítéletet a kommunista rendszer elleni tevékenységük miatt. Viszont több bírósági ítélettel nem a forradalomban való részvételért ítélték el a vádlottakat, hanem úgynevezett körtörvényes bűnökért, ezáltal is nehéz még ma is számszerűsíteni a forradalom valódi áldozatainak a létszámát.

A kommunista rezsim az 1956-os forradalmat és szabadságharcot a rendszer elleni reakciónak titulálta, s a rendszerváltás előtt nem is lehetett október 23-áról megemlékezni, a forradalom áldozatairól való megemlékezés is tilos volt.

A rendszerváltás után Magyarországon és a bársonyos forradalom után Felvidéken is megemlékezhetünk 1956 október 23-áról és a forradalom és szabadságharc áldozatairól, mártírjairól. Tegyünk ezt mi itt ma is. Hajtsunk fejet a forradalom hősei és áldozatai előtt!